#Patyi András


Különbíróságra utalná a kormány a politikailag necces ügyeket

Úgynevezett közigazgatási bíróságra küldené az igazságügyi tárcának készített új tervezet a politikának fontos ügyeket, így például a hatósági döntések elleni fellebbezéseket, a közérdekű adatokért indított pereket és a választási ügyeket – írta a 444. Az új testületbe a másik hatalmi ágból, a végrehajtó hatalomból érkező tisztviselőket is beültetnének, a vezető pedig a lojalitását már korábban bizonyító Patyi András lehet. A tervezetet még a Handó Tünde vezette Országos Bírói Hivatal sem támogatja, szerintük korrupciós kockázatot hordoz.

hvg.hu


Erdősiné kopaszai? Nem fűlik a választási bizottság foga a témához

Helyből lesöpörte a Nemzeti Választási Bizottság, hogy akár csak foglalkoznia kelljen az utóbbi évek leghangosabb választási botrányával, a kopaszok ügyével – ez derül ki legalábbis a legutóbbi ülés jegyzőkönyvéből. Ami láthatóan most, épp a népszavazási pankráció harmadik hófordulóján már senkit sem érdekel.

hvg.hu



Vasárnapi boltzár: botrányos ülésen söpört le az NVB több népszavazási kezdeményezést

Az MSZP-s kezdeményezést és a "rendszerbontó népszavazást" hátrasorolta a választási bizottság, így a Wodicska Zoltánhoz fűződő népszavazási kezdeményezés maradt az érvényes. Azonban azt is lesöpörték, mert a kérdést úgy tették fel, hogy nem volt egyértelmű. Az NVB MSZP-s delegáltját mindjárt az ülés elején kizárták a döntésből, és sokat vitatkoztak azon is, hogy kinek a népszavazási kérdése érkezett a legkorábban. Az ülés vége felé hangos szóváltás kerekedett, és az MSZP-s kezdeményezőt kiküldték a teremből.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Megkezdte munkáját az Államreform Bizottság

Megtartotta alakuló ülését, elfogadta ügyrendjét az Államreform Bizottság, amelynek feladata az Államreform II. nevű program egyes intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozása, véleményezése. Patyi András, a testület vezetője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: a bizottság minden héten ülésezni fog, folyamatosan le kell tennie javaslatait a kormány asztalára.

MTI

Jön az Államreform Bizottság, Patyi András vezeti

Megjelent a keddi Magyar Közlönyben az Államreform Bizottság felállításáról szóló kormányhatározat. Patyi András egyetemi rektor vezeti a testületet, feladata az Államreform II. nevű program intézkedéseinek tudományos és társadalmi megalapozása, véleményezése lesz.

MTI

Készenlétben áll a választási bizottság az Alkotmány utcában

Sem a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB), sem a Nemzeti Választási Irodának (NVI) nem jutott tudomására olyan mértékű szabálytalanság, amely megkérdőjelezné a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás törvényességét és a majdani eredmény hitelességét – közölte Patyi András, az NVB elnöke. Az NVB egész este határozatképes számban tartózkodik az Alkotmány utcai Nemzeti Választási Központban.

MTI


Rápirított a vizsgálódó ombudsmanra az NVB elnöke

A Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint az alapvető jogok biztosának nincs felhatalmazása arra, hogy a hatóságnak nem minősülő választási bizottságok munkájával kapcsolatos ügyeket kivizsgálja. Patyi András az ombudsman kifogásolt vizsgálatával kapcsolatban úgy fogalmazott: "ez a hatásköri aktivizmus veszélyt jelenthet a jogállamra".

MTI




Patyi: A négy évvel ezelőtti sorban állás nem ismétlődhet meg

Legkésőbb a szavazási időpontot követő 19. napon, vagyis április 25-én derül ki a választási lista végeredménye. Vasárnap késő este a választási rendszer közölni fogja azokat az adatokat, amelyek durván a szavazólapok kilencven-egynéhány százalékának feldolgozása után mutathatók ki -– mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a Magyar Nemzetnek.

MTI



Másodállása is lesz a választási főnöknek

Az új választási eljárási és anyagi jogi szabályok alkalmasak a törvényes és tiszta választás lebonyolítására – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a Magyar Nemzetnek. Az elnök arról is beszélt, eddigi rektori posztját is megtartaná.

MTI